A   nyolcadik   utas:   a   Halál          ( I d e g e n ) 

A                L                I                E                N

       Szeretettel várom a saját véleményeket ennek az oldalnak az alján lévő Fórum-ba! Ha ír nekem a zuhanas@gmail.hu email címemre, én azt a lehető leghamarabb kiteszem ide. Kérem, adjon meg valami egyedi Felhasználónevet is a levelében, amivel meg fog jelenni. És mindenképpen jelezze felém, hogy a Fórum-ba küldi az üzenetét. Kissé nyakatekert megoldás, de egyelőre ezt tudtam kitalálni :)


ÚJ SCI-FI FILM A MOZIKBAN !

       Most mutatták be a nagyobb filmszínházak az 1979-ben készült, de szocialista hazánkba csak jelenleg, a tengerentúli premier után két évvel engedélyezett, brit-amerikai koprodukcióban készült szuperprodukciót. Az Idegen szinte minden előzetes információ nélkül, alattomosan robbant bele a magyar posványba, a mindent átitató szürkeségbe. Az 1974-es Pokoli torony I.-II. (138 emelet lángokban) - ami ezidáig a legizgalmasabb katasztrófafilmnek bizonyult - már-már hisztérikus sikere, az 1977-es Csillagok háborúja eleddig leglátványosabb űrmozija és az 1978-as Kóma idegborzoló kórházjelenetei után vadul sokkolja a magyar közönséget ez a szokatlan nézőpontból szemléltető új fantasztikus alkotás. Kellemes hidegrázást a filmhez!

                                       Szigeti Attila vagyok, SF-író.

                                                    Szeretettel üdvözlöm a weboldalamon!


Vásároljon a regényemből, érdemes! Itt lehet megnézni:

https://www.zuhanas-a-vegtelenbe.hu


       Ne tévesszen meg senkit, hogy a felsoroltak közül a legelsőhöz odabiggyesztettem a római számozást, jelezve ezzel, hogy két részes a mozi, ez nem azt jelenti, hogy már le is forgatták a második részét, pár évvel az első után. Csak hát idehaza így tüntetik fel azokat a két óránál jóval hosszabb, úgynevezett "egész estés" vagy "egész estét betöltő" vetítéseket, melyeknél a két rész között 10-15 perc szünetet tartanak. Ilyenkor a néző elmehet a mosdóba, a büfében megihat egy Bambit vagy az annakidején betiltott, ám pár éve nagynehezen beengedett Coca Colát (kiderült, hogy mégsincs benne kábítószer), vásárolhat sült tököt, sült gesztenyét, szotyit, tökmagot, amiknek a héját unalmas film esetén előszeretettel köpködi majd lefelé a némileg kényelmesebb oldalpáholyból, illetve az erkélyről a földszinti zsöllye üleptörő faszékein mocorgó népre. Vagy a hátulsó kijáraton kimehet az utcára cigizni, és a trafikban ücsörgő öreg nénikétől vehet magának fehér, általában kemény krumplicukrot, fekete, nyúlós, ánizsmentolos medvecukrot, aranysárga törökmézet, sós perecet, vattacukrot, főtt- és pattogatott kukoricát, Dunakavicsot, cigaretta-rágót, ötdarabos laprágót, felfújható Donald-rágót, aminek a belsejében elhelyezett, pár színes kockából álló képregényt hozzádobhatja az egyre növekvő gyűjteményéhez.

       A fenti kép fekete-fehér, kisebb változatát tették közzé, ugyanezzel a reklámszöveggel a múlt heti Esti Hírlapban. Miután a haverokkal megreggeliztünk a Móricz Zsigmond körtéri Tejbüfében, és elszórtuk a zsebpénzünk javát az utcai eladóktól árult lyukas, spárgára felfűzött, tépős sorsjegyekre (egyik sem nyert sajnos), a diákként dolgozó hírlapárus rikkancsfiú ütemes kiáltozásaira lettünk figyelmesek. Többek között ezzel az alkotással is riogatta a járókelőket, mint valami élő filmbemutató.

       A nyolcadik utas: a Halál minden porcikájában angol film, bár a szereplők némelyike amerikai. Érződik belőle a brit szigetország mindenkori elszigeteltsége - nemcsak földrajzilag -, mindez akaratlanul avagy készakarva, de rásüti bélyegét a jól megkomponált sztorira. A szereplőkkel együtt mi is átéljük a reménytelenség totális sokkját, hogy egyedül vagyunk a világűrben, rettentő messzeségre a Földtől, az egész Naprendszertől, gyors segítséget tehát hiába várnánk. Nemhogy a mentőegység űrhajója, maga a fénysebességgel száguldó rádióhullám is csak hónapok múltán tenné meg oda-vissza az elképzelhetetlenül nagy távot.

       A nagy érdeklődésre való tekintettel csak a pesterzsébeti Tátra filmszínházban kaptam rá jegyet egy késő esti előadásra. Végignéztem ugyanis valamelyik városbéli henger-oszlopot és rajta a Hová menjünk? Moziba! című hatalmas plakátot - ami régebben még Hová menjünk moziba? címmel futott -, de bármelyik ismertebb helyre siettem, sehol sem kaptam rá jegyet. A Corvin előtt például, amelyben a legnagyobb a terem meg a vászon, egészen a körútig ért a sor a nap bármely szakában, sőt, többször is visszahajlott és tekeredett. Úgy álltak ott az emberek, mintha legalábbis egy hordozható Akai ikerkazettás, forgófejes, gyorsmásolós magnót osztogatnának ingyen! Én is beálltam a sorba, de előtte vettem magamnak egy Leo jégkrémet, hogy kicsit hűthessem magamat a tikkasztó hőségben. Hallottam valamit, hogy itt szereó térhatású a hang, amit nem olyan régóta alkalmaznak és csak pár nagyobb film esetében. Ez tehát azt jelenti, hogy ami a szélesvászon bal oldalán bukkan fel az balról szól, ami pedig a jobb oldalán, azt az ottani hangfalak sugározzák ki magukból. Nagyszerű technika, ilyenről mozifilm tekintetében csak az Alfában vetítettekről tudok. Mikor végre, egy óra elteltével meguntam, hogy a sor csigalassúsággal halad előre, életemben talán először bátorságot erőltettem magamra, és a körülöttünk prédára leső jegyüzérek egyikénél próbálkoztam. Talán mondanom sem kell, hogy a borízű hang gazdája lopva szétnézve, hogy nem jár-e épp akkor arra rendőr, a 40 Ft-os ár duplájáért kínálta fel az előre felvásárolt jegyet, és ennyi pénz akkor épp nem volt nálam. - Öreg, kell 160-ért kettő? 150-ért a tied! Mára már úgysem kapsz, minden jegy elkelt! - Úgyhogy maradt a külvárosi mozi, monóban.

RETTEGÉS ÉS RÉMÜLET

A NÉZŐTÉREN

       Mikor végre sikerült a Corvinban is megnéznem, az előadás közben sokan kimentek. Csodálkoztam is és először azt hittem, ezeket biztos nem érdekli a film témája, esetleg a kissé elnyújtott elejét unalmasnak találták. Egy idős hölgy, aki a hátunk mögötti sorban helyezkedett el szatyorral a kezében - ő bezzeg végigülte a mozit, szerintem azt se tudta, mit lát -, egész idő alatt paradicsomot majszolgatott szenvtelenül, amin jókat kuncogtunk a barátommal és írótársammal, Megyes Józseffel. Már kezdett gyanús lenni nekem, hogy ennyien azért nem szoktak vécére járni vetítés alatt! És ezek az emberkék bizony nem jöttek vissza. Talán tényleg rosszul lettek, vagy nem bírták idegileg a vászonról leugró, bénító képeket? De hát tudták, mire ülnek be, vagy mégsem?!

       Nekem annyiban volt szerencsém, hogy láthattam részleteket a műből úgy fél évvel ezelőtt is. Aki diszkóba jár, az tapasztalhatja, hogy a jobb helyeken pár órával a kezdés után, azaz félidőben levetítenek egy izgalmasabb filmet, hogy aztán a felcsigázott közönség folytathassa a táncot reggelig. Akinek nem jut szék, az lazán leheveredik a földre és onnan nézi a csodát, melyek többsége hazánkba egyáltalán nem jut el. Ez mostanában bevált szokás, és igazán fel tudja dobni az estét. Jó esetben hangos vetítőről folyik a műsor, de általában csak a történet erősen rövidített kivonatát láthatjuk, és tizenöt-húsz percenként tekercset kell cserélni, ami esetenként pár perc szünettel jár. A kép éles, de villog, mivel az ilyen házivetítők esetében csak 18 képkocka fut másodpercenként, a kattogás hangereje meg időnként túlveri a halkabb jeleneteket, ahogy pörög a filmtartó dob, mivel a gép nincsen elzárva a nézőktől, mint a filmszínházakban, de mi így is kivételes élményben részesülünk.


       Idehaza sajnos még mindig csak másfél csatornánk van a tévében, a nem oly régen elindult 2-es adó egyelőre délutántól üzemel. Ráadásul a hét első napján nincs adás, esetleg nagyobb ünnepeken - mint például április 4-én, Magyarország felszabadításának alkalmából, május elsején, a munka ünnepén és november 7-én, a Nagy Októberi Szovjet Szocialista Forradalom napján. Aki mégis szeretne tévézni hétfőn, az átkapcsol a csehszlovák adóra, ott megnézhet este egy félórás magyar nyelvű híradót. Vagy elmegy egy moziba, reménykedve abban, hogy a sok magyar, szovjet, csehszlovák stb. alkotás mellett talál magának végre egy nyugati filmet is.

       Bár ahogy a nyugatnémetek szórják felénk a Szabad Európa Rádió betiltott műsorait, melyekből többek között értesülhetünk a legújabb külföldi zenékről és filmekről is, az amerikaiak és egyes nyugati országok már sugároznak jópár tévéadót a nemrég fellőtt műholdakon keresztül Kelet-Európára, csak megfelelő vevőkészülékek híján képtelenek vagyunk fogni azokat. Pártunk és kormányunk még nem engedélyezi a kábeltelevíziózást sem, nehogy a mocskos kapitalista förtelem beáramoljon dicső hazánkba és az ellenpropaganda megfertőzze, elbutítsa kommunista ifjainkat. Márpedig változás egyelőre nemigen várható, a legújabb technikájú képmagnókat - a videót - is csak fű alatt csempészik be Ausztriából a tehetősebbek. Most harc van a Sony Betamax és a VHS kazetta elterjedésében is, még nem egységes a rendszer. Én láttam műszaki bizományiban eladó Alient szuper 8-as filmen, és dollárboltban is szivárványszínű, ezüstös lézer képlemezen, amely, ha lehet hinni az ott dolgozóknak, már digitális, és akkora volt az átmérője, mint egy nagy bakelit hanglemeznek. Állítólag ezt a videolemezt kisebb formában fogják majd kialakítani és elterjeszteni, de mikor? Ki tudja.

PÁNIK A NOSTROMOBAN

       A hús és a gép fajtalan egyesülésének már-már megbotránkoztatóan morbid, ám művészi, a részletekig kifinomult, igen merész ábrázolása, a könyörtelen vérfürdőt rendező biomechanikus organizmus szenvtelen gyilokja a fedélzeten gúzsba köti és odaszögezi a mit sem sejtő nézőt a székekhez. A rejtelmes sötétbe burkolódzó, régóta várakozó idegen űrhajó lidérces belseje szinte szinkronizál az ismeretlen űrben hazafelé tartó teherszállító jármű tekervényes folyosórendszerével. A nem mindennapi üléssel összeolvadó, megkövesedett, elefántfejű óriás körül alvó, bűzös-zsíros gépalkatrészek titokzatos szövevénye lázadva szövetkezik a Nostromo rozsdamarta, olajtól csöpögő csőhálózatával. Az Idegen megtermékenyítési metodikája a fajfenntartás végett, és többszörös metamorfózison áteső biológiája a pókba petéző darázsfajra hajaz, vérfagyasztó világrajötte tudat alatt a szülés gyötrelmeire. A férfi nemiszervre emlékeztető, valószerűtlenül megnyúlt, agresszív fejforma és a második, belül rejtező, öldöklés céljából igen hatékonyan kilövellhető pneumatikus szájszerv léte akaratlanul is a kéjgyilkosságtól való félelem érzetét és a nemi erőszak szigorú elutasítását hozza fel mélyen belőlünk.

      És nincs menekvés! Tudjuk, hogy meg fogunk halni, mert hát hová is rohanhatnánk az emberfeletti gyorsasággal is mozogni tudó lény elől, ugyan miféle zugba bújhatnánk el, mert mindenhol ránk talál, csak idő kérdése az egész, köszönhető rendkívül kifinomult érzékszerveinek. A bármikor előugró, avagy épp leereszkedő förmedvény kényelmes lassúsággal és hidegvérű nyugalommal nyújtja felénk írtózatosan kinéző, fémszerű karmokkal ékesített izmos kezeit, hiszen nagyon jól tudja, hogy sehová sem menekülhetünk előle. Ez az eleven gyilkológép bárhol rálel megdermedt áldozatára, a kiszemelt táplálékai vagyunk, esetleg élő, lélegző keltetőnek szándékozik használni majd a testünket. Hiába is védekeznénk ellene bármivel, hisz ő a tökéletes fegyver, hiába szövünk terveket és tennénk határozott lépéseket a megsemmisítésére, mivel ő maga a megtestesült gonosz, az eleve elrendelt pusztító. És itt a "gonosz" jelző erősen átvitt értelemben értendő, mivel érzéketlenül, a saját ösztöne automatizmusával öl, és teszi ezt mindaddig, amíg más élő teremtményt észlel a környezetében. Leállítani, meggyőzni, némi együttérzésre bírni, szelídségre rávenni lehetetlen, mert nem leledzik benne sajnálat, számára ismeretlen a könyörület fogalma. Az ölés művészetének idegen, embertől teljesen elrugaszkodott környezetben játszódó, eleddig ismeretlen, kendőzetlen bemutatása ez a két órás eposz.