ÚJ SCI-FI FILM A MOZIKBAN !

       Most mutatták be a nagyobb filmszínházak az 1979-ben készült, de szocialista hazánkba csak jelenleg, a tengerentúli premier után két évvel engedélyezett, brit-amerikai koprodukcióban készült szuperprodukciót. Az Idegen szinte minden előzetes információ nélkül, alattomosan robbant bele a magyar posványba, a mindent átitató szürkeségbe. Az 1974-es Pokoli torony I.-II. (138 emelet lángokban) - ami ezidáig a legizgalmasabb katasztrófafilmnek bizonyult - már-már hisztérikus sikere, az 1977-es Csillagok háborúja eleddig leglátványosabb űrmozija és az 1978-as Kóma idegborzoló kórházjelenetei után vadul sokkolja a magyar közönséget ez a szokatlan nézőpontból szemléltető új fantasztikus alkotás. Kellemes hidegrázást a filmhez!

                                       Szigeti Attila vagyok, SF-író.

                                                    Szeretettel üdvözlöm a weboldalamon!

Vásároljon a regényemből, érdemes! Itt lehet megnézni:

https://www.zuhanas-a-vegtelenbe.hu

       Ne tévesszen meg senkit, hogy a felsoroltak közül a legelsőhöz odabiggyesztettem a római számozást, jelezve ezzel, hogy két részes a mozi, ez nem azt jelenti, hogy már le is forgatták a második részét, pár évvel az első után. Csak hát idehaza így tüntetik fel azokat a két óránál jóval hosszabb, úgynevezett "egész estés" vagy "egész estét betöltő" vetítéseket, melyeknél a két rész között 10-15 perc szünetet tartanak. Ilyenkor a néző elmehet a mosdóba, a büfében megihat egy Bambit vagy az annakidején betiltott, ám pár éve nagynehezen beengedett Coca Colát (kiderült, hogy mégsincs benne kábítószer), vásárolhat sült tököt, sült gesztenyét, szotyit, tökmagot, amiknek a héját unalmas film esetén előszeretettel köpködi majd lefelé a némileg kényelmesebb oldalpáholyból, illetve az erkélyről a földszinti zsöllye üleptörő faszékein mocorgó népre. Vagy a hátulsó kijáraton kimehet az utcára cigizni, és a trafikban ücsörgő öreg nénikétől vehet magának fehér, általában kemény krumplicukrot, fekete, nyúlós, ánizsmentolos medvecukrot, aranysárga törökmézet, sós perecet, vattacukrot, főtt- és pattogatott kukoricát, Dunakavicsot, cigaretta-rágót, ötdarabos laprágót, felfújható Donald-rágót, aminek a belsejében elhelyezett, pár színes kockából álló képregényt hozzádobhatja az egyre növekvő gyűjteményéhez.

       A fenti kép fekete-fehér, kisebb változatát tették közzé, ugyanezzel a reklámszöveggel a múlt heti Esti Hírlapban. Miután a haverokkal megreggeliztünk a Móricz Zsigmond körtéri Tejbüfében, és elszórtuk a zsebpénzünk javát az utcai eladóktól árult lyukas, spárgára felfűzött, tépős sorsjegyekre (egyik sem nyert sajnos), a diákként dolgozó hírlapárus rikkancsfiú ütemes kiáltozásaira lettünk figyelmesek. Többek között ezzel az alkotással is riogatta a járókelőket, mint valami élő filmbemutató.

       A nyolcadik utas: a Halál minden porcikájában angol film, bár a szereplők némelyike amerikai. Érződik belőle a brit szigetország mindenkori elszigeteltsége - nemcsak földrajzilag -, mindez akaratlanul avagy készakarva, de rásüti bélyegét a jól megkomponált sztorira. A szereplőkkel együtt mi is átéljük a reménytelenség totális sokkját, hogy egyedül vagyunk a világűrben, rettentő messzeségre a Földtől, az egész Naprendszertől, gyors segítséget tehát hiába várnánk. Nemhogy a mentőegység űrhajója, maga a fénysebességgel száguldó rádióhullám is csak hónapok múltán tenné meg oda-vissza az elképzelhetetlenül nagy távot.

       A nagy érdeklődésre való tekintettel csak a pesterzsébeti Tátra filmszínházban kaptam rá jegyet egy késő esti előadásra. Végignéztem ugyanis valamelyik városbéli henger-oszlopot és rajta a Hová menjünk? Moziba! című hatalmas plakátot - ami régebben még Hová menjünk moziba? címmel futott -, de bármelyik ismertebb helyre siettem, sehol sem kaptam rá jegyet. A Corvin előtt például, amelyben a legnagyobb a terem meg a vászon, egészen a körútig ért a sor a nap bármely szakában, sőt, többször is visszahajlott és tekeredett. Úgy álltak ott az emberek, mintha legalábbis egy hordozható Akai ikerkazettás, forgófejes, gyorsmásolós magnót osztogatnának ingyen! Én is beálltam a sorba, de előtte vettem magamnak egy Leo jégkrémet, hogy kicsit hűthessem magamat a tikkasztó hőségben. Hallottam valamit, hogy itt szereó térhatású a hang, amit nem olyan régóta alkalmaznak és csak pár nagyobb film esetében. Ez tehát azt jelenti, hogy ami a szélesvászon bal oldalán bukkan fel az balról szól, ami pedig a jobb oldalán, azt az ottani hangfalak sugározzák ki magukból. Nagyszerű technika, ilyenről mozifilm tekintetében csak az Alfában vetítettekről tudok. Mikor végre, egy óra elteltével meguntam, hogy a sor csigalassúsággal halad előre, életemben talán először bátorságot erőltettem magamra, és a körülöttünk prédára leső jegyüzérek egyikénél próbálkoztam. Talán mondanom sem kell, hogy a borízű hang gazdája lopva szétnézve, hogy nem jár-e épp akkor arra rendőr, a 40 Ft-os ár duplájáért kínálta fel az előre felvásárolt jegyet, és ennyi pénz akkor épp nem volt nálam. - Öreg, kell 160-ért kettő? 150-ért a tied! Mára már úgysem kapsz, minden jegy elkelt! - Úgyhogy maradt a külvárosi mozi, monóban.

RETTEGÉS ÉS RÉMÜLET

A NÉZŐTÉREN

       Mikor végre sikerült a Corvinban is megnéznem, az előadás közben sokan kimentek. Csodálkoztam is és először azt hittem, ezeket biztos nem érdekli a film témája, esetleg a kissé elnyújtott elejét unalmasnak találták. Egy idős hölgy, aki a hátunk mögötti sorban helyezkedett el szatyorral a kezében - ő bezzeg végigülte a mozit, szerintem azt se tudta, mit lát -, egész idő alatt paradicsomot majszolgatott szenvtelenül, amin jókat kuncogtunk a barátommal és írótársammal, Megyes Józseffel. Már kezdett gyanús lenni nekem, hogy ennyien azért nem szoktak vécére járni vetítés alatt! És ezek az emberkék bizony nem jöttek vissza. Talán tényleg rosszul lettek, vagy nem bírták idegileg a vászonról leugró, bénító képeket? De hát tudták, mire ülnek be, vagy mégsem?!

       Nekem annyiban volt szerencsém, hogy láthattam részleteket a műből úgy fél évvel ezelőtt is. Aki diszkóba jár, az tapasztalhatja, hogy a jobb helyeken pár órával a kezdés után, azaz félidőben levetítenek egy izgalmasabb filmet, hogy aztán a felcsigázott közönség folytathassa a táncot reggelig. Akinek nem jut szék, az lazán leheveredik a földre és onnan nézi a csodát, melyek többsége hazánkba egyáltalán nem jut el. Ez mostanában bevált szokás, és igazán fel tudja dobni az estét. Jó esetben hangos vetítőről folyik a műsor, de általában csak a történet erősen rövidített kivonatát láthatjuk, és tizenöt-húsz percenként tekercset kell cserélni, ami esetenként pár perc szünettel jár. A kép éles, de villog, mivel az ilyen házivetítők esetében csak 18 képkocka fut másodpercenként, a kattogás hangereje meg időnként túlveri a halkabb jeleneteket, ahogy pörög a filmtartó dob, mivel a gép nincsen elzárva a nézőktől, mint a filmszínházakban, de mi így is kivételes élményben részesülünk.

       Idehaza sajnos még mindig csak másfél csatornánk van a tévében, a nem oly régen elindult 2-es adó egyelőre délutántól üzemel. Ráadásul a hét első napján nincs adás, esetleg nagyobb ünnepeken - mint például április 4-én, Magyarország felszabadításának alkalmából, május elsején, a munka ünnepén és november 7-én, a Nagy Októberi Szovjet Szocialista Forradalom napján. Aki mégis szeretne tévézni hétfőn, az átkapcsol a csehszlovák adóra, ott megnézhet este egy félórás magyar nyelvű híradót. Vagy elmegy egy moziba, reménykedve abban, hogy a sok magyar, szovjet, csehszlovák stb. alkotás mellett talál magának végre egy nyugati filmet is.

       Bár ahogy a nyugatnémetek szórják felénk a Szabad Európa Rádió betiltott műsorait, melyekből többek között értesülhetünk a legújabb külföldi zenékről és filmekről is, az amerikaiak és egyes nyugati országok már sugároznak jópár tévéadót a nemrég fellőtt műholdakon keresztül Kelet-Európára, csak megfelelő vevőkészülékek híján képtelenek vagyunk fogni azokat. Pártunk és kormányunk még nem engedélyezi a kábeltelevíziózást sem, nehogy a mocskos kapitalista förtelem beáramoljon dicső hazánkba és az ellenpropaganda megfertőzze, elbutítsa kommunista ifjainkat. Márpedig változás egyelőre nemigen várható, a legújabb technikájú képmagnókat - a videót - is csak fű alatt csempészik be Ausztriából a tehetősebbek. Most harc van a Sony Betamax és a VHS kazetta elterjedésében is, még nem egységes a rendszer. Én láttam műszaki bizományiban eladó Alient szuper 8-as filmen, és dollárboltban is szivárványszínű, ezüstös lézer képlemezen, amely, ha lehet hinni az ott dolgozóknak, már digitális, és akkora volt az átmérője, mint egy nagy bakelit hanglemeznek. Állítólag ezt a videolemezt kisebb formában fogják majd kialakítani és elterjeszteni, de mikor? Ki tudja.

PÁNIK A NOSTROMOBAN

       A hús és a gép fajtalan egyesülésének már-már megbotránkoztatóan morbid, ám művészi, a részletekig kifinomult, igen merész ábrázolása, a könyörtelen vérfürdőt rendező biomechanikus organizmus szenvtelen gyilokja a fedélzeten gúzsba köti és odaszögezi a mit sem sejtő nézőt a székekhez. A rejtelmes sötétbe burkolódzó, régóta várakozó idegen űrhajó lidérces belseje szinte szinkronizál az ismeretlen űrben hazafelé tartó teherszállító jármű tekervényes folyosórendszerével. A nem mindennapi üléssel összeolvadó, megkövesedett, elefántfejű óriás körül alvó, bűzös-zsíros gépalkatrészek titokzatos szövevénye lázadva szövetkezik a Nostromo rozsdamarta, olajtól csöpögő csőhálózatával. Az Idegen megtermékenyítési metodikája a fajfenntartás végett, és többszörös metamorfózison áteső biológiája a pókba petéző darázsfajra hajaz, vérfagyasztó világrajötte tudat alatt a szülés gyötrelmeire. A férfi nemiszervre emlékeztető, valószerűtlenül megnyúlt, agresszív fejforma és a második, belül rejtező, öldöklés céljából igen hatékonyan kilövellhető pneumatikus szájszerv léte akaratlanul is a kéjgyilkosságtól való félelem érzetét és a nemi erőszak szigorú elutasítását hozza fel mélyen belőlünk.

      És nincs menekvés! Tudjuk, hogy meg fogunk halni, mert hát hová is rohanhatnánk az emberfeletti gyorsasággal is mozogni tudó lény elől, ugyan miféle zugba bújhatnánk el, mert mindenhol ránk talál, csak idő kérdése az egész, köszönhető rendkívül kifinomult érzékszerveinek. A bármikor előugró, avagy épp leereszkedő förmedvény kényelmes lassúsággal és hidegvérű nyugalommal nyújtja felénk írtózatosan kinéző, fémszerű karmokkal ékesített izmos kezeit, hiszen nagyon jól tudja, hogy sehová sem menekülhetünk előle. Ez az eleven gyilkológép bárhol rálel megdermedt áldozatára, a kiszemelt táplálékai vagyunk, esetleg élő, lélegző keltetőnek szándékozik használni majd a testünket. Hiába is védekeznénk ellene bármivel, hisz ő a tökéletes fegyver, hiába szövünk terveket és tennénk határozott lépéseket a megsemmisítésére, mivel ő maga a megtestesült gonosz, az eleve elrendelt pusztító. És itt a "gonosz" jelző erősen átvitt értelemben értendő, mivel érzéketlenül, a saját ösztöne automatizmusával öl, és teszi ezt mindaddig, amíg más élő teremtményt észlel a környezetében. Leállítani, meggyőzni, némi együttérzésre bírni, szelídségre rávenni lehetetlen, mert nem leledzik benne sajnálat, számára ismeretlen a könyörület fogalma. Az ölés művészetének idegen, embertől teljesen elrugaszkodott környezetben játszódó, eleddig ismeretlen, kendőzetlen bemutatása ez a két órás eposz.

       Lemerevedve ülünk a moziban, a székek karfáját görcsösen markolászva, és hasonlót csak a rémálmainkban tapasztalt, ám végre átélt rettegés kétes gyönyörétől megborzongva várjuk a következő másodperceket. Aztán rá kell döbbennünk arra, hogy egy bizonyos pillanatban átlépünk egy határt, amit nemigen szerettünk volna megtenni, mert az már túlmegy minden elképzelt iszonyaton, és ahonnét természetesen nincs visszaút. És onnantól kezdve beleerőszakol valami minket az események láncolatába, egy olyan függőséget, oly érzést ültetve belénk, mélyen a zsigereinkbe vájva, amit talán mégsem akarnánk, mert kezd igen kellemetlenné válni a számunkra. Hiába nem zajlik minden tette a szemeink előtt, az addig nem látott, elvonatkoztatott külsejű szörny akkor is teszi ámokfutását, amikor azt mi nem látjuk, csak annak véres, drámai végkifejletét.

       A borzalom utat tör magának a vásznon, és ridegen lecsöpög onnét, egyenesen a sorok közé. Jerry Goldsmith zenéje mestermunka, talán a Kómában mutatott belőle ízelítőt. A távoli civilizáció által megépített űrhajó gyomrában különös zajok kelnek életre. Mintha valahol a folyosók messzeségében becsaptak volna egy hatalmas ajtót, aminek a visszhangja, mint utórezgés, még sokáig zsong rémült agyunkba égetődve. Aztán, ahogy a szereplővel mi is ereszkedünk lejjebb és lejjebb, akárha a túlvilágon volnánk - persze annak baljós értelemben vett részén. A jól szőtt muzsika is jelzi, hogy ide aztán igazán kár volt betévednünk. Távoli, morgó hangok, vészjósló sípolások utalnak arra, hogy itt, ebben a játszmában mi csakis vesztesként vehetünk részt. A sejtelmes bolygó elhagyásánál felcsendülő felemelő dallam a menekülést is magába foglalja, és ellenpontozza az azt megelőzendő leszálláskor elhangzó komor, hátborzongató etűdöt.

      A fenti kép szolgált alapul a xenomorph szörny életnagyságú kivitelezésében, és mindkettőt a svájci H. R. Giger szobrászművész készítette. Amikor a bestiális rém lecsap, a zene egyszerre fejezi ki mindazt a hiábavalóságot, reményvesztettséget, amit a szerencsétlen, testileg-lelkileg megkínzott áldozata a haláltusájában érezhet, azzal a felsőbbrendű erővel szemben, amelyet az Idegen képvisel a maga fizikai valójában. A rémülettől földbe gyökerezett, remegő lábak között átsikló, vaskos farok hegyes vége a zsákmány hátába mélyed, hogy ezzel se engedje elszökni, míg ő lassan közeledve, egyre föléje hatalmasodik. Ekkor keservesen felbőgnek a trombiták, sírnak a hegedűk, hogy azután valami furcsán elferdített, nem földi hangzású győzelmi indulót zengjen az összes hangszer.

       Na ekkorra már végképp elegünk lesz. Ilyen vagy akárcsak hasonló képeket soha nem láttunk, de még az agyunkban sem képződtek talán! Végre egy igazán jól összeállított, hatásos scifi-horror, gondoljuk magunkban, amely ott és akkor fog meg mindnyájunkat, amikor épp nem számítunk rá. Hajmeresztő meglepetés, igazi csemege, de még jóval a kijövetel után sem tudunk felocsúdni belőle. Az emberek hófehérre sápadt képpel támolyognak ki a teremből, és azon veszik észre magukat, hogy a külvilág ingereit figyelmen kívül hagyva, ott rekedtek a Nostromoban. Immáron örökre. Ez  A nyolcadik utas: a Halál.

       A fiatalabb generációk közül hallok néha olyan véleményeket is - hála Istennek csak elszórtan! -, hogy minek a zene, anélkül, lecsupaszítva jobban élvezhetőbb volna - ahogy írta is, a video-játékokhoz szokott az okoska, mert annál kikapcsolhatja azt. Az ilyen karakterhuszároknak hiába magyarázná el az ember, hogy a film, mivel nem a valóság, hanem annak bizonyosfajta vetülete, nem kell hogy feltétlenül ugyanazzal a realitással mutassa nekünk a világot, hisz épp ezért művészet. Sőt, még jót is tesz neki a zene, akár könnyen megjegyezhető, karakteres felépítésű, mint a Star Wars fő motívuma, akár aláfestő muzsika. Na persze ne a történet elejétől a végéig, megállás nélkül szóljon, mint némely mai mozi tekintetében, amikoris három-négy hangot variál csak a zeneszerző, ami egy idő után aztán nagyon unalmas tud lenni. A filmzene olyan, mint egy fűszerkeverék, megízesíti, még hatásosabbá teszi azokat a jeleneteket, amelyek egyébként is jól vannak megalkotva. Anélkül a film sótlan, hiányos. Azoknak, akik ezt ellenkezőleg látják, nem fejlődött ki kellőképpen az igényük a filmzene befogadására és szeretésére.

       Meg azt, hogy a végén a nagyűrhajó megsemmisülése kezdetlegesen van megoldva. Aki ezt vallja, nem tanulmányozta eléggé behatóan a fizikát. Ő tökéletesen meg van azzal elégedve, ha a látvány maximálisan kielégíti, nem érdekli, hogy az helyesen van-e ábrázolva, vagy pedig hibásan. Ugyanis ez a leghitelesebb bemutatása a detonációnak, mert az űrben légüres tér van, és egy nukleáris robbanás pontosan így néz ki, így zajlik a vákuumban, nem pedig úgy, mint ahogyan több scifiben demonstrálják a hatásvadász rendezők - én már láttam :) Vagy például, hogy átérződik a gumibábuba bújtatott ember, jobb volna inkább digitális trükkel, nos, az ilyen egyén agyát már annyira felhigította a CGI, hogy észre sem veszi a nemegyszer darabosra sikeredett mozgást, a szuperszámítógép által kreált, nem valósághű rajzolást, az árnyékok néha hamis helyre való vetülését, és sorolhatnám reggelig. Ő ebben nőtt fel, sajnos ezt szokta meg. Pedig ha nem olvasta volna valahol, sose gondolt volna rá, hogy ember bújt meg a jelmezben. Hisz az annnyira tökéletesen kivitelezett, ráadásul Bolaji Badejo aránytalanul vékony, hosszú végtagjai és felettébb magas alkata épphogy növeli a rémség hiteles, hihető megjelenését. Aztán láttam egyszer valakitől egy írást, hogy Veronica Cartwright játéka kimondottan untatta, meg hogy ezután még idegesítette is őt. Na ezt aztán végképp nem lehet mondani, sőt, épp az ellenkezője igaz: a színésznő ijedt - már-már ijesztő - arca a lenyomata a teljes félelemnek. Egy bizonyos mércét megugorva már nem lehet azzal magyarázni mindezt, hogy ahány ember, annyi ízlés, hogy mindenki máshogy érzékeli a világot és ezért másképpen értékeli a különböző filmeket is. Férfiszemmel vizsgálva, a közepesen jól kinéző lányok még valóban fele-fele arányban tetszenek illetve nem igazán jönnek be az erősebb nemnek, ám a nagyon csúnya hölgyeket már igen kevés ember szeretné magáénak, míg a csaknem hibátlan testalkatú, rendkívül szép arccal született nőkért majdhogynem mindenki bolondul. Kimondottan sajnálom az ilyen figurákat, bár lehet hogy nem tehetnek róla, mert nekik ez így jön le, ők a később született generációk modernségére pimaszul és egyben hamisan hivatkozva, a mai, sokszor gyatrára sikerült filmszemeteken felnőve, a sikeresen elhomályosított szemüvegükön át így láthatják csupán a régebbi, műfajában véve művészi alkotásokat. Mi ősemberek, dinoszauruszok vagyunk a szemükben, és esetenként hülyék is amiatt, hogy netán nem viselünk magunkon jópár tetkót meg pirszinget, és nem vagyunk hajlandóak a mindennapi kábítószer-adagunkért kirabolni a saját anyánkat, vagy leütni az idős, gyenge járókelőket.

       Végezetül szeretném most pontokba szedni a Ridley Scott mester által létrehozott produkció valamennyi mozzanatát, ami rácáfol arra, hogy a film cselekményvezetése túl lassú volna, hogy nincsen benne elég sok mozgalmas jelenet, hogy a lényt csak kevésszer mutatják, hogy a magyar cím nem hatékony, stb. stb. Persze ha a jelenet alatt van zene, az is sokat emel a hatáson. Itt tehát nemcsak az izgalmas részeket, az akciójeleneteket fogom felsorolni, hanem az összes olyat, ami újat mutat a filmgyártásban, ami a legkisebb meglepetést, váratlan fordulatot hozza a filmben, legyen az akár egy nem hétköznapi látvány, egy megdöbbentő jelenet, egy jól megszerkesztett, hatásos elem avagy egy idegenszerűen bemutatott képsor. Mert így hasonulunk meg igazán, így tör a felszínre belőlünk, hogy ez egy minden ízében kiválóan megkomponált űropera. Egyszóval mindazt, ami eddig nem ismert élményt nyújtott a számunkra akár tudat alatt is, amire felkaphatta a fejét a moziban az, aki először rettegte végig A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL-t.

A HALÁL ATMOSZFÉRÁJA

       FIGYELEM !   AZ ALÁBB KEZDŐDŐ RÉSZT NE OLVASSA EL AZ, AKI MÉG NEM LÁTTA A MŰVET, MIVEL RÉSZLETEIBEN RENGETEGET ELÁRUL RÓLA! EZT KOMOLYAN ÉS TELJES JÓINDULATTAL JAVASLOM, ÉS KÉRLEK TITEKET, HOGY VEGYETEK ERŐT MAGATOKON ÉS SZIGORÚAN TARTSÁTOK BE, A SAJÁT ÉRDEKETEKBEN! EGYSZERŰEN UGORJÁTOK ÁT. GONDOLJATOK BELE: SEMMIT SEM VESZTETEK, SŐT, CSAK NYERTEK RAJTA! A FILM MEGTEKINTÉSE UTÁN PERSZE KÖTELEZŐ ÁTRÁGNI :)

1. A L I E N - már a főcím betűinek fokozatos kialakulása, a tulajdonképpeni jelentése - ami egyben a lény neve is -, és az alatta menő, vészt sejtető zene is újszerű, érdekfeszítő.

2. A hatalmas szállítójármű-kolosszus egészének távoli bemutatása, és az elnevezése: NOSTROMO.

3. A nagyűrhajó külső részeinek részletes, hosszú felvonultatása.

4. A belső tér szemléltetése, a félelmetesen kihalt, néhol sötétlő, üresen tátongó folyosórendszer.

5. A rugókon mozgó robotfej búgása, és az ijesztően hangos, hirtelen felhangzó csiripelés, ahogy a központi kompjúter parancsot ad a legénység felébresztésére.

6. A sötét folyosóvég szögletében, a felnyíló ajtó által keltett huzattól kísértetiesen meg-meglibbenő, felakasztott fehér köntösök.

7. Az egyre világosodó, hófehér hibernálóterem, és az átlátszó kamrafedelek lassú felnyílása. (Mivel a film összes zenéje elsőrangú, innentől nem minden esetben fogok utalni erre a pluszra, amit a cselekmények alatt ezáltal ráadásként kapunk!)

8. Amikor bejelentik, hogy ez nem a mi naprendszerünk, és annak a tudata, hogy az utazásukba be nem tervezett, idegen bolygórendszer küszöbére kerültek.

9. A rémisztően hangzó vészjelzés audiovizuális meghallgatása.

10. Az idegen bolygórendszer különös képe a nagyobb és a kisebb nappal, ahogy a Nostromo halad feléje.

11. A leszállóegység ereszkedése az alattuk húzódó, rejtelmesen foltos, sötétlő planétára.

12. A leszállás közben fellépő, veszélyes légörvény, az ez okozta nagyobb rázkódás, a légkörrel való súrlódás és a közben hallható farkasüvöltésszerű hang.

13. A landolást követően keletkezett tűz, és annak eloltása.

14. Amikor kimerészkednek a lávaköves felszínre, és Lambert először mondja, hogy Forduljunk vissza!

15. Az idegen űrhajó távoli, döbbenetes látványa.

16. A televíziós kapcsolat egyre erősebb akadozása.

17. Az idegen űrhajó közeli, monumentális képe más szemszögből fényképezve, és a lábánál eltörpülő asztronauták messzebbről látszódó sisakreflektorai.

18. A három, föléjük tornyosuló orrnyílásszerű bejárat és az organikus külsejű jármű falának részletekbe menő, igen közeli látványa. A kétirányú rádiókapcsolat teljes megszakadása.

19. A belső járat félelmetesen csillogó, talán nyálkás, alul és felül összegörbülő fekete falai. Csak a lámpáik adnak némi fényt, egyébként vaksötét lenne.

20. Kane elhűlt arca, ahogy felkapaszkodva befelé bámul.

21. A gigászi, félhomályban úszó terem és annak - a rémületesen felhangosodó zenei betét elhangzása után - síri csöndje. A középen terpeszkedő hatalmas ülés, benne az ismeretlen, rég halott lénnyel, és az előtte lévő, fölfelé magasodó, ősréginek ható, ám bizonyára fejlett technológiájú masina - távcső vagy lőfegyver. Az ülés körül húzódó padlózat, tele fogaskerekekkel és különféle mechanikus részekkel.

22. A rémalak közelebbről való megvizsgálása, és a látvány, ahogy testének bizonyos csontjai belülről robbantak széjjel.

23. Lambert másodszori pánikja, miszerint ezt mondja: Menjünk innen a fenébe!

24. A nyálkától úszó lejárat megpillantása, amit valószínűleg egy fölfelé kitörő szörny képezett ki magának, hogy aztán letámadja a pilótát.

25. Ripley rádöbben, hogy az általuk fogott jel nem segélykérő adás volt, hanem épp ellenkezőleg: figyelmeztetés, hogy senki le ne szálljon arra a bolygóra! A még élő óriásnak tehát ekkora akaratereje volt, hogy a kimenő adást ezzé pontosítsa. Talán sejthette is a később bekövetkező szörnyű halálát.

26. A lejjebb nyugvó kapitális méretű kamrarendszer döbbenetes képe.

27. Kane lecsúszása a sáros talajú keltető térbe.

28. A derékig érő bőrszerű képződmények felsorakozása.

29. A tojás külső és belső átalakulásai, életre kelése majd szétnyílása.

30. A kézszerű lény ráugrása Kane sisakjára.

31. A sisak szétrepesztése.

32. A műszer megmutatja, hogy a lény valamely szerve mélyen lelóg Kane torkába.

33. A sav kifröccsenése, és pár emelet átégetése.

34. A Kane arcáról eltűnt lény keresése közben hangosat csattan a Ripley által véletlenül feldöntött szemeteskuka.

35. Ripley-re ráesik a már halott organizmus.

36. Gusztustalan belsejének beható megtekintése.

37. A felébredt Kane rosszulléte, és fájdalmas vonaglása.

38. A mellkasa véres szétrobbanása.

39. Az egyelőre kis méretű, ám már fenyegető kinézetű rémség közeli bemutatkozása és elrohanása. A többiek arcán látszó, csodálkozással vegyült rémület.

40. A kamraajtó nyitása utáni pánik, bár csak a macska ugrott ki onnét.

41. Brett iszonyodó undorral veszi észre a rém levedlett bőrét.

42. A félelmetes tartályterem, a lelógó, meg-megcsörrenő láncok mozgása, a csöpögő víz idegborzolóan hosszú ideig történő bemutatása.

43. Brett háta mögött leereszkedik az embernél jóval magasabb förtelem.

44. Szájrendszerének első, közeli bemutatása.

45. Brett kivégzése. Egyszerre félelmet keltő, és nagyon hirtelen ijesztő. És persze a hanghatások, a lény vicsorgó süvöltése, Brett halálsikolya, itt zene nélkül.

46. Dallas közlekedése a szűk szellőzőnyílásokban.

47. Meglátják a jelzőműszeren a lény fenyegető közeledését a kapitány felé, és azt közlik is vele.

48. Dallas halála, a szörny támadása.

49. Amikor az emiatt kiborult Parker a kezében lévő fegyverrel nagyot csap az asztalra.

50. Ripley megtudja a központi számítógéptől, hogy az Idegen elpusztítása ismeretlen tényező, és hogy a Társaság parancsára a Földre kell szállítani a titkos cél szerint. A legénység többi tagja feláldozható.

51. Ash változása és ahogy megtépi, megkergeti Ripley-t. Még nem tudjuk, hogy kicsoda ő valójában.

52. Ash a többiekre is rátámad.

53. Rá kell döbbenniük, hogy Ash tulajdonképpen egy robot, aki az Idegent védi.

54. Ripley macskáját majdnem összenyomja egy gépezet, amely nagyot csattan.

55. Megpillantjuk az előbukkanó Idegen Lambertre vetülő árnyékát.

56. Lambert meglátja a lassan feléje közelítő lényt, és az arcán dermesztő iszonyat üt ki.

57. Parkert megöli a szörny. Ekkor láthatjuk másodszor halálos mosolyát és a kiölthető, gyilkos szájszervet.

58. Ripley fentről meghallja rádión a reményvesztett kiáltozásaikat.

59. Az Idegen rémületes alakja egyre jobban magasodik a halálra rémült Lambert fölé.

60. Ripley, miközben lefelé rohan, rádión és a folyosó visszhangjában hallja, ahogy a lény végez Lamberttel is.

61. A harmadparancsnok megpillantja Lambert és Parker vérben úszó holttestét.

62. Az ájulás határán lévő Ripley futva menekül a kanyargó folyosókon és az önkívülettől nyögve ordít.

63. A nő megpillantja a lény vicsorgó fogsorát, ahogy az kiles a kanyarból. Rádöbben, hogy nem tud bemenni a kisűrhajóba, mert amaz elállja az útját a befelé vezető folyosón. Majdnem megint rosszul lesz.

64. Ripley kénytelen szembesülni a ténnyel, miszerint nem tudta leállítani a megsemmisítési folyamatot. Ha mégsem tudja elhagyni a nagyűrhajót, mindnyájan odavesznek a nagy robbanásban - nemcsak a szörny, hanem ő is meg a cicus.

65. A teherszállító űrjármű drága rakományával együtt felrobban.

66. Ripley ereiben megfagy a vér és majdnem infarktust kap, amikor a szörny fémes keze hirtelen kivágódik a kisűrhajó belső cső- és vezetékhálózata közül. Kevésen múlott, hogy hátra tudott ugrani és nem kapta őt el. Tehát a bestia nem semmisült meg! Őt megelőzve beférkőzött a mentőegységbe, és elbújt! Na most van igazán életveszélyben!

67. A kis kabinba bemenekülve és a kezdeti sokkon némileg túljutva Riply rájön, hogy a nagyűrhajót feleslegesen robbantotta fel. Keresi a túléléséhez vezető következő lépéseket, miközben kilesve a fülke ablakán, látja, ahogy a még fekvő Idegen lassan széttátja az álkapcsát, és a belső, szintén fogakkal teletűzdelt hosszú szájszervét kinyújtja. Vacsorához készülődik.

68. Az Idegen kiszabadul a csövek közül, és lehuppan a padlózatra. De már kezd lassan feltápászkodni!

69. A nő halálfélelme egyre csak nő, és most tényleg majdnem ájulásig gyengül. Ahogy visszafordul, a rátörő szörny felé tárulkozó karjait pillantja meg, amely már csaknem eléri őt. Felsikolt.

70. Az Idegen megkapaszkodik az ajtókeretben, és a kifelé ható légörvénnyel küzdve kezdi visszahúzni magát a kisűrhajóba.

71. Az Idegen kívülről bemászik a mentőkomp egyik üzemanyagkiömlő nyílásába, hogy majd onnét újra behatolhasson az űrhajó belsejébe.

Nos, ezek azok a jelenetek, amelyek alapjaiban változtatták meg a horror-scifi-ről alkotott eddigi nézeteinket.

Vásárolj a regényemből, érdemes! Itt tudod megnézni:

https://www.zuhanas-a-vegtelenbe.hu

F Ó R U M

       Szeretettel várom a saját véleményedet ide a Fórum-ba! Ha írsz nekem a zuhanas@gmail.hu email címemre, én azt a lehető leghamarabb kiteszem ide. Kérlek, adj meg valami egyedi Felhasználónevet is a leveledben, amivel meg fogsz jelenni. És mindenképpen jelezd felém, hogy a Fórum-ba küldöd az üzenetedet. Kissé nyakatekert megoldás, de egyelőre ezt tudtam kitalálni :)

SPACEEE:

- Na ez eddig a legjobb írás erről, amit valaha is olvastam! A kiválasztott képek nagyon ütősek, a részletes kordokumentum által szinte visszazuhanunk a múltba, és a végén a felsorolt részek is mind-mind izgalmasak. Valóban, ezeket elolvasva döbben rá az ember, hogy milyen jó film is ez. Gratulálok a cikk írójának! Én biztos megvásárolom a könyvét, már csak tiszteletből is.

ANYÓKA:

- Hello, SF-rajongók! :) Klassz az oldal! Ahogy olvastam majdnem újra összef*stam magam mint annakidején! Hát ez a film egy kortalan remekmű, aki mást mond az sajnos nem jól látja ez az igazság.

CELLASTO:

- Volt olyan is, aki azért húzta le, mert szerinte nem elég nőies ripley :D
mintha ez lenne a mérvadó ennél a filmnél :P

SW7:

- Sziasztok! Teljes elismerésem Szigeti úrnak, rég nem tapasztalt érzéseket hozott ki belőlem hehehe! Ha olyan jó a könyv akkor én is vennék belőle! Mennyibe kerül és hol lehet kapni?

SPACEEE:

- Hali Star Wars 7, a regény 2700 Ft és ha felmész arra az oldalra mindent megtudsz róla.

SW7:

- Spacee thx már ugrok is :) Pill...

CELLASTO:

- köszi, nagyon jó az írás
jó vol nosztalgiázni picit, hiszen a mozik valóban ilyenek voltak :)
legtöbb filmet fiatalkoromban a kultúra flmszinházban láttam
hosszabb filmekre vittünk párnát, mert fa székek voltak semmi puha boritás vagy ilyesmi
persze később jöttek oda a filmek, mint a belvárosi mozikba, de legalább az a hely a miénk volt hidegkútiaké :)
egyébként a film elemzése is nagyon jó lett :)